2018. április 5., csütörtök

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája

Fülszöveg:
Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyult, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai helyszínére. S a java csak ezután következik...


Ezt a könyvet egyszer már elkezdtem olvasni, csak valamiért félbehagytam. Kár volt. Ez a varázslatos világ nagyon tetszik nekem.

Az első részéről nem tudok írni, azt már korabban elolvastam. Nagyobb lelkesedéssel. Mivel úgy gondoltam, hogy nem hagyhatom ki ezt a sorozatot újra a kezembe vettem a Harry Potter könyvet.

Szóval ez a másodéves fiúcska újra eljut az iskolába. Be akarják zárni mert a gonosz szedi az áldozatait (persze nem halnak meg), de Harry, Ron és Hermione a kis okos fejükkel rájönnek mindenre, van egy-két segítség is amit kapnak a tanáraiktól illetve barátaiktól. Járnak a sötét erdőben, a kihalt folyosókon, szellembuliba, lányvécében, büntetésben... és még sorolhatnám a főbb helyszíneket, de a lényeg az, hogy egy tanév alatt sikerül kitartással megmenteni az iskolát.

 A filmet már eléggé régen vetítették. Én azt láttam elsőnek, és így utólag olvasom el a könyvsorozatot. Abban nagy segítségem van ez által, hogy a szereplők és a történetek mind ott vannak a fejemben. Tudom, hogy ki kicsoda, illetve hol történtek az események.

Ha a való életben létezne ilyen, biztos vagyok benne hogy én jelentkeznék a boszorkány - és varázslóképző szakiskolába. Bár nem én lennék a problémák és sötét varázslatok megoldója, mert életem során is csak egy árral sodródó anyuka vagyok.

A Harry, Ron és Hermione trió fantasztikus. Szeretem ahogy hárman megoldanak minden bajt. Okos gyerekek az biztos. Ha választani kellene karaktert én biztosan Hermionét választanám. Imádom ahogy imádja a könyveket. Bár iskolás koromban nem voltam stréber, de lehet a mostani fejemmel az lennék. Ron humora viszont nagyon tetszett. Többször is mosolyra fakasztott. A másik dolog ami a szívemhez közel állt az a Weasley otthon. Varászlatos, meleg, családias környezet magával ragadott.
Gilderoy Lockhart a sötétvarázslatok kivédésének tanára akiről szót ejtenék még. Csak a szája nagy. Elmeséli, hogy milyen fantasztikus varázsló, villogtatja a fehér fogsorát, szép talárokban jelenik meg, szóval ad a külsőségekre.... azt mondja sok ember életét mentette meg különböző szituációkban, de a fele sem igaz. Ez a könyv végén kiderül, amikor meg kellene mentenie az iskolát a gonosz varázslótól, de ő inkább meghátrál.
A vége természetesen happy end. Még szép, hogy az. Nem akarom a részleteket elmondani, olvassatok el és legyetek része egy varázslatos világnak. Hamarosan jövök a harmadik részével.

Eredeti megjelenési év: 1998
Magyarországon kiadta Animus Kiadó 2002-ben.

A képek saját illetve Pinterest oldalról valók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Martin Kay - Eastern 2. - Titkok útvesztője

  Sziasztok!   Nem tudom, hogy milyen viszonyban vagytok a „Könyvek szava” oldalammal, de azt tudnotok kell, hogy mostanában nem tudok ann...